2014.07.08.
02:00

Írta: Abdani

Szauron bukásának okai

Kifejezetten előnyös helyzetből indulva gyakorlatilag csatát sem nyerve bukott el A Gyűrűk ura címszereplője, Szauron. Hogy tudott ilyen könnyen veszteni a fantasy-regények főgonoszának nagy hatalmú archeotípusa? Itt az én ötszereplős modellem.

A hatalmának korlátai

Először is, a szöveget csak felületesen ismerők számára tűnhet meglepetésnek, Szauron NEM a tolkieni világ ősgonosza. Hatalma többek közt ezért sem terjed ki Középfölde összes gonosz lénye fölé. Az ősgonoszt egyébként Melkornak hívják, ő az ősidőkben garázdálkodott Középföldétől nyugatra fekvő Beleriand nevű kontinensrégióban, annak utolsó vereségekor elsüllyed. Szauron Melkor egyik szolgája, és mivel okos politikus, később már a három fővezérének egyike. Vetélytársai: Gothmog, a Balrogok Ura és Glaurung, a sárkányoké.

Miután Melkor legyőzésekor a két konkurenciája is elpusztult, Szauron gyakorlatilag ajándékba kapta a főgonoszi címet. Mondanom sem kell, hogy rengeteg gonosz lény ennek ellenére sem engedelmeskedett a parancsának, a sárkányok, a mórai balrog, számos ork, a Banyapók hallani sem akart róla, Szauron ezért kénytelen volt saját szövetségeseket találni, vagy éppen az uralma alá hajtani. Összesen 20 gyűrűt készített, ebből 10-zel semmilyen célt sem ért el, mert a tündék és a törpök képviselőit sem sikerült az uralma alá hajtani, csak a kilenc embereknek adott gyűrű viselőit. Mivel az utolsót magának kovácsolta, ez barátok közt is kevesebb mint 50 százalékos eredményességi arány.

Rossz szövetségi politika

A szövetségkeresése sem ment túl fényesen. A legnagyobb kudarca: Szarumán. Tény, hogy átcsábította a sötét oldalra a leghatalmasabb varázslót, de Szarumán nem őrült meg, valójában mindvégig a saját szakállára játszott, és a Gyűrű megszerzésével ő is egyeduralomra tört Középföldén. Ennek legmarkánsabb bizonyítéka Szarumán orkjai, akik valójában Szauron ELŐL cipelik a két hobbitot Vasudvardra, mikor Szarumán rájön, valamelyik hobbitnál lehet a Gyűrű. Az infót természetesen nem osztotta meg Szauronnal.

Az erők elaprózása

Szauron taktikája a teljes megfélemlítésen alapul, sötétséget terjeszt és szárnyas nazgúlokkal rémisztgeti Minas Tiritht. Ez jó taktika, de rengeteg ereje megy arra, hogy a roppant hadigépezetét egybentartsa. A haradiaktól elkezdve a khandi vademberekig vagy az umbari kalózokig egyáltalán nem kézenfekvő, hogy ezeknek a csoportoknak mind Szauron oldalán kéne harcolnia egy háborúban. A Peter Jackson-féle filmadaptáció remekül aláhúzza ezt: a Gyűrű pusztulása után szanaszétfutó kétségbeesett trollok jelzik, hogy csak a varázsló ereje kényszerítette őket ebbe a hadi kötelékbe.

Rossz stratégia

Szauron nem tud az ellenség fejével gondolkodni. Álmában sem gondolta volna, hogy leghatalmasabb fegyverét, az Egy Gyűrűt el akarják pusztítani. Ő azt hitte, ha megtalálják, fel is használják majd ellene, és ezzel Szauron is elbukik. A Gyűrű elpusztítása ezért volt igazi mesteri stratégiai fogás, mert esélyt sem hagy a Gonosznak, hogy újra éledjen. Magát Galadrielt is megkísérti a Gyűrű, de lemond róla, mert rájön ezzel csak szereplőt váltana a főgonosz szerepe Középföldén.

Rossz hadászati döntések

A szimbolikus stratégiák mellett a hadászatban is több hibát vét Szauron. Terve nem egy ördöglakat, míg kényszerű szövetségese északon leköti a rohírokat, Szauron Gondorra támad. Csakhogy hasonlóan Szarumánhoz ő sem számol MINDEN kockázati tényezővel. Ahelyett, hogy Rohanba vezényelné seregét, hogy segítséget nyújtson Szarumánnak, rögtön Gondorra támad. A önhittsége megbosszulja magát, amikor támadó seregét megroppantja az oldalról telibekapó, épp a megfelelő pillanatban a harctérre érkező rohír lovassereg.

Konklúzió:

Rossz döntések, személyes és intézményes korlátok, stratégiai baklövések - ezek okozták a vesztét. Kár érte, mert tehetséges főgonosz volt.

13 komment

Címkék: a gyűrűk ura szauron

A bejegyzés trackback címe:

https://alfoldydanielemez.blog.hu/api/trackback/id/tr466483693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Locassen 2014.07.08. 15:30:13

Szerintem ezek legfeljebb kellemetlen mellékzöngék, mindezek ellenére egész addig egyértelműen nyerésre állt, amíg az a két kis meztéllábas gnóm minden logika és statisztikai valószínűség ellenére eljutott a Végzet Hegyéhez.

Így egyértelműen kijelenthetjük, hogy Mr. Szauron bukása a tündérmesék fő- és algonoszait sújtó negatív írói diszkrimináció egy újabb felháborító esete.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.07.08. 15:32:27

"Rossz döntések, személyes és intézményes korlátok, stratégiai baklövések"

"Kár érte, mert tehetséges főgonosz volt."

Az első mondatod pont, hogy cáfolja, hogy tehetséges lett volna.

2014.07.08. 17:05:59

ha Bilbó kevésbé ügyes, akkor már jó pár évvel a Gyűrűk Ura történései előtt elpusztulhatott volna a Gyűrű: a hatalom gyűrűknek a vulkánon kívül ahol kovácsolták őket, csak a sárkányok tüze árthat. Tehát ha Bilbó nem lett volna olyan szerencsés, akkor Szmóg a gyűrűvel egyetemben elhamvasztotta volna. Eléggé máshogy alakult volna Középfölde sorsa :)

Dr. Fred Edison 2014.07.08. 17:43:00

Szauron igazából csak az Egy Gyűrűt kovácsolta maga, a többit a tündékkel együtt. Sőt a 3-at ugyebár Celebrimbor egymaga készítette titokban, tehát ahhoz csak annyi köze volt Szauronnak, hogy a tudáshoz ő segítette.

Bobby Newmark 2014.07.08. 17:47:52

Régebben volt valami hasonló, de az kb ilyen szakdolgozat szinten és hosszban kifejtve, hogy Szauron egyáltalán nem volt gonosz, csak ugye a történelmet a győztesek írják, és hát az ellenséges propaganda csúnyán lehúzta szegényt.

Szelid sunmalac 2014.07.08. 17:51:40

Szerintem meg a legnagyobb hiba az inkompetens kozepvezetok voltak, akik minden szarert egymast meszaroltak. Arrol nem is beszelve, hogy pl. a tundeket nem allitotta maga melle, pedig azok aztan egy gennyes nepseg voltak.

gigabursch 2014.07.08. 18:08:13

@Locassen:
Ezért a cikkért és ezért a kommentért érdemes volt még a gép előtt maradnom.

:-)

2014.07.08. 18:22:47

@Dr. Fred Edison: de mintha valahol ki lenne fejtve a trilógiában (vagy már a Szilmarillokban?), hogy az Egy Gyűrű képes uralni az összes többit. Tehát Szauron adta a know-how-t a Három Gyűrűhöz, és a hardvert a tündék rakták össze. Biztos hogy épített bele "back-door"-t, amiket a tündék gyanútlanul implementáltak a firmware-ben...szóval nagy lett volna az óbégatás Lórienben is...

egy kis wiki:
"The Three that remained to the Elves were carefully hidden from Sauron. They were not created as weapons of war or as a means to dominate others; their purpose was to preserve the beautiful Elven domains where their wielders resided, and to aid in healing and resisting evil. However, they were still linked to the One Ring, and whoever wore it could, with effort, see the thoughts of those who wore the Three. "

Tehát a hátsó kapu valamilyen gondolatolvasói képességet adhatott volna Szauronnak, ha visszaszerzi az Egyet...

galaxiscsirke 2014.07.08. 20:15:41

Igen,alapvetően a fő hiba az volt,hogy magából indult ki,tehát el se tudta képzelni,hogy vki lemondjon a hatalomról,ha már az eszköz a kezében van. Ami a "középvezetőit" illeti, valószínűleg nem nagyon érdekelte volna, ha egymást gyilkolják, lényeg,hogy az összes ellenségét lenyírja, és senki ne kérdőjelezze meg,hogy ő a főnök. Habár nem tudni,hogy hogy kényszerítette volna akárkire az akaratát, ha mégis lenyúlja az Egyet, lehet,hogy akkor azt tudta volna csinálni, mint a Palpatine,amikor már birodalmi Császár volt: a seregeit alapvetően direct inputtal vezérelte az Erőn keresztül,lehet,hogy Szauron kollega is szert tett volna vmi hasonló képességre a gyűrűvel,aztán mindjárt rend lett volna.

Szeidl Balázs Vince 2014.07.08. 21:32:10

@[HPhD]Blokkolnam:
Emlékeim szerint Elrond tanácsában kijelentik, hogy a kisebb hatalomgyűrűk sárkánytűzben elpusztulhatnak (példa erre néhány törpgyűrű), de az Egy megolvasztásához megkérdőjelezik, hogy élt-e valaha elég erős tüzű sárkány.

Dr. Fred Edison 2014.07.08. 21:59:01

@[HPhD]Blokkolnam:

Vagy inkább valahogy úgy működhetett mint egy adó-vevő. A többi gyűrű frekvenciáját ő állította be, a hárommal való kapcsolathoz viszont már tekergetni kellett kicsit keresőt, és mondjuk folyton változott is.

2014.07.08. 22:09:33

@Szeidl Balázs Vince: igazad van, belekukkantottam az e-könyvbe, már korábban Gandalf mesél Frodónak erről:

"A te kandallód kis tüze persze még a közönséges aranyat se tudná megolvasztani. Ez a gyűrű már érezte a lángjait, és meg se karcolódott, még csak föl se melegedett. De még olyan kovácsműhely sincsen az egész Megyében, amely a legkevésbé is meg tudná változtatni. Erre még a törpök üllői és kohói se lennének képesek. Úgy mondják, a sárkánytűzben még a Hatalom-Gyűrűk is megolvadnak és elenyésznek, de ma már nincs olyan sárkány a földön, akiben elég forró volna a régi tűz, olyan sárkány pedig soha nem is létezett, még Fekete Ancalagon sem, aki az Egy Gyűrűnek, az Uralkodó Gyűrűnek ártani tudott volna, mert ezt a Gyűrűt maga Szauron készítette.
Csak egyetlen mód van: megkeresni az Orodruint, a Tűzhegyet, annak mélyében pedig a Végzet-katlant, és belevetni a Gyűrűt: mást nem tehetsz, ha valóban meg akarod semmisíteni, hogy az Ellenség soha többé ne tehesse rá a kezét."

Abdani 2014.07.09. 12:13:08

@Locassen: Ezzel én sem tudok vitatkozni, ott a pont. :D
süti beállítások módosítása